Orbán Viktor az ATV-ben: Trump nem kért semmit cserébe a szankciómentességért
Orbán Viktor felidézte: akkor kötött barátságot Donald Trumppal, amikor az amerikai elnök politikai pályafutása mélypontján volt. 2025-11-11 20:43:00
Az ATV-ben, Rónai Egonnak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy amerikai útjukhoz nem állt rendelkezésre állami repülőgép, ezért WizzAir-járattal utaztak az Egyesült Államokba – írja a Mandiner.
Hozzátette, az út során több kormányzati ügyet is lezártak, mivel sok időt fordítottak munkára.
A kormányfő szerint az amerikai állam „megbénult”, mivel nincs elfogadott költségvetése, ezért a repülőtéren sem fogadta őt hivatalos küldöttség. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Donald Trump üzletemberként az utolsó pillanatig nyitva hagy minden döntést, hogy a végén számára a legkedvezőbb megoldás szülessen. Mint mondta, az új amerikai elnök január óta van hivatalban, és ilyenkor megindul a versenyfutás a kétoldalú találkozókért, különösen egy Magyarország méretű ország esetében.
Orbán Viktor felidézte: akkor kötött barátságot Trumppal, amikor az amerikai elnök politikai pályafutása mélypontján volt. A miniszterelnök szerint az Egyesült Államokban az elnök kezében van minden fontos döntés, a külügyminisztérium és más tárcák csak technikai feladatokat látnak el.
A magyar kormányfő elárulta, hogy 2010-ben felmerült Magyarországon az elnöki rendszer bevezetésének lehetősége, de végül a parlamentáris modell mellett döntöttek. Mint mondta, minden kétharmados kormányzati ciklusban előkerült ez a kérdés, de a döntés mindig a parlamentáris berendezkedés mellett született.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy külföldi útjainak célja minden esetben a magyar gazdaság pozícióinak erősítése. Az amerikai tárgyalások során – közölte – sikerült kedvezőbb feltételeket elérni a cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlásában, amivel a korábban drágábban beszerzett egységeket váltják ki.
A miniszterelnök szerint Magyarország az első világháború óta folyamatosan pénzügyi nehézségekkel küzd, és bár „az lenne a legjobb, ha mi tudnánk hiteleket adni más országoknak”, erre egyelőre nincs lehetőség. Hozzátette, Brüsszel ellenségesen tekint Magyarországra, nem biztosít forrásokat, és akadályként kezeli az országot saját céljai elérésében. Orbán szerint ezt a helyzetet ellensúlyozza az Egyesült Államokkal kötött megállapodás.
A békecsúcs elhalasztásáról szólva a kormányfő elmondta, hogy a folyamat a területi kérdéseken akadt el. Rámutatott, hogy az orosz alkotmányban rögzítették négy ukrán megye annektálását, így Moszkvának nem is kell ismernie a magyar béketervet, mivel Magyarország jelenleg nem abban a pozícióban van, hogy ilyen tervet kezdeményezzen.
Nyitókép: ATV/YouTube