Nyomozást indított a rendőrség az Oktoberfesten talált holttest ügyében
Az eset kivizsgálását a müncheni rendőrség bűnügyi osztálya vette kézbe. 2025-09-28 17:47:00
A müncheni rendőrség szombat kora este az X-en
jelentette be: a tömeg miatt lezárták az Oktoberfest teljes területét. A
hatóság felszólította az embereket, hogy ne induljanak a fesztiválra, a
Theresienwiesén lévőket pedig több nyelven – köztük angolul és olaszul –
figyelmeztették a helyzet súlyosságára – számolt be róla a Bild.
A késő nyári napsütés ezrek tömegeit vonzotta a
rendezvényre, a sörsátrak körül pedig akkora zsúfoltság alakult ki, hogy több
látogató pánikba esett, sírni kezdett és segítségért kiáltozott. A rendőrség és
a szervezők válságtanácskozás után döntöttek a teljes lezárás mellett.
Hangosbemondón keresztül kérték a résztvevőket, hogy hagyják abba a sorban
állást, és a főbejáraton keresztül, gyalogosan hagyják el a területet a
központi pályaudvar irányába.
A fesztivál körülbelül 40 percig maradt zárva, majd
miután csillapodott a tömegnyomor, a rendőrség ismét az X-en jelezte:
feloldották az intézkedést.
Ez már a hét második súlyos rendőri beavatkozása volt
az Oktoberfesten – pénteken ugyanis egy holttestet találtak a fesztivál
területén, az óriáskerék mögött. Az ügyben a müncheni rendőrség bűnügyi
szolgálata indított nyomozást.
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Michaela STACHE / AFP