Lengyel belharc a G20 miatt
A Politico szerint a vita különösen kényes időszakban robbant ki, hiszen Lengyelország éppen most nyert felvételt a világ vezető gazdaságait tömörítő fórumra. 2025-12-19 14:06:00
Donald Tusk brüsszeli megszólalása új szakaszba léptette a lengyel belpolitikai küzdelmet, amely mára túlmutat az ország határain, és Lengyelország nemzetközi mozgásterét is érinti. A konfliktus középpontjában az áll, hogy ki jogosult képviselni az országot a jövő évi G20-csúcson, amelyet az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump rendez Miamiban.
A Politico szerint a vita különösen kényes időszakban robbant ki, hiszen Lengyelország éppen most nyert felvételt a világ vezető gazdaságait tömörítő fórumra. A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy bár az ország Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága, és a NATO harmadik legnagyobb haderejével rendelkezik, nemzetközi befolyását belső hatalmi csatározások gyengítik.
Tusk élesen bírálta azt a törekvést, hogy Nawrocki elnöki hivatala átvenné a G20-tal kapcsolatos előkészületek irányítását. Az uniós csúcstalálkozó brüsszeli helyszínén kijelentette: nem engedi meg, hogy az elnöki palota megsértse az alkotmányt. Ugyanakkor elismerte, hogy nem akadályozta az elnök washingtoni kapcsolattartójának útját, és a szükséges háttéranyagokat is rendelkezésre bocsátották.
Ennek ellenére a miniszterelnök az elnöki oldalt azzal vádolta, hogy kész tények elé állítással, valamint háttérmanőverekkel próbálja áthelyezni a hatásköröket, amit elfogadhatatlannak és Lengyelország érdekeivel ellentétesnek nevezett.
A helyzetet tovább bonyolítja Donald Trump szerepe, aki ideológiai szövetségesként tekint Nawrockira. Az államfő már szeptemberben meghívást kapott a Fehér Házba, és közvetlen kapcsolatba lépett az amerikai elnökkel akkor is, amikor orosz drónok jelentek meg Lengyelország légterében.
Az amerikai fél végül jelezte, hogy a G20-csúcs előkészítésével kapcsolatban kizárólag az elnök megbízottjával hajlandó egyeztetni, ami érzékeny presztízsveszteséget jelent Tusk számára. Az elnöki hivatal szóvivője, Rafał Leśkiewicz visszautasította a miniszterelnök állításait, és alaptalan manipulációnak nevezte az alkotmánysértés vádját, hangsúlyozva: ezek a kijelentések nem felelnek meg a valóságnak.
Nyitókép: