Így írtak a nemzetközi sajtóban a Békemenetről
Tegnap zajlott a valaha volt legnagyobb Békemenet. 2025-10-24 11:11:00
A nemzetközi sajtó is részletesen beszámolt az október 23-i magyarországi megemlékezésekről és a Békemenetről.
A Hungary Today képes tudósításában rekordszámú résztvevőről írt a kormánypárti rendezvény kapcsán, több fotóval és videóval illusztrálva az eseményt. A Hungarian Conservative részletes beszámolójában idézte Orbán Viktort, aki a Békemenetet „Európa legnagyobb hazafias mozgalmának” nevezte, és hangsúlyozta: a közösség megvédheti Magyarországot „a brüsszeli elnyomók ellen”.
A miniszterelnök megköszönte a támogatást, amiért – mint fogalmazott – „a magyarok 16 éve keresztény, nemzeti és konzervatív kormányt tartanak hatalmon”, miközben az országot „Európa egyetlen migránsmentes nemzeteként” őrzik, és „védelmezik a gyermekeket az ideológiai nyomástól”. Orbán szerint a magyarok időben felismerték, hogy a hagyományos értékek megőrzése Európa jövőjének kulcsa.
A brit The Guardian azt emelte ki, hogy több százezren vettek részt a kormányoldal és a Tisza Párt rendezvényein is, míg a Reuters hírügynökség Orbán kijelentéseit idézte, miszerint az Európai Unió „bábkormányt” akar Magyarországra kényszeríteni. A miniszterelnök a jövő évi választásokat a béke és a háború közötti döntésként jellemezte, hozzátéve: „Azért akarják Ukrajnát bevonni az EU-ba, hogy háborút hozzanak Európába, és az uniós pénzeket Kijevbe irányítsák.”
Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton