BYD: már 2025 végén indul a szegedi gyár próbagyártása
Ismét pontosítania kellett a BYD-nek a Bloomberg szegedi gyárral kapcsolatos értesüléseit. 2025-11-07 10:14:00
A Bloomberg kínai tudósítása szerint a BYD alelnöke, Stella Li a szegedi autógyár termelésének kezdetét 2026 második felére tette, ám a vállalat közleménye szerint ez félreértésen alapult.
A BYD pontosítása alapján a gyár gépei 2025 végén indulnak be, ekkor kezdődik meg a próbagyártás, míg a termelés felfutása 2026 első negyedévében várható. A cég szerint a 2026 második negyedévére említett dátum kizárólag a stabil, teljes kapacitású gyártási szakaszra vonatkozott, nem pedig a gyártás kezdetére.
A szegedi üzem indítása nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, hiszen ez lesz a kínai elektromosautó-gyártó első európai gyárbázisa, amely már 2026-tól érdemben növelheti a magyar GDP-t. A tervek szerint az üzem évi 150 ezer autó gyártására lesz képes, ami 0,5–0,7 százalékponttal emelheti a GDP-t — teljes kapacitás mellett pedig akár ennek a dupláját is elérheti.
Nyitókép: NurPhoto via AFP