A Liverpool edzője megtörte a csendet – így látja a jövőjét a klubnál

A holland edző szerint csapata játékában akadtak biztató elemek, ám a védekezési hibák és a rosszul kezelt kulcspillanatok végül eldöntötték a találkozót. 2025-11-27 15:33:00
A Liverpool edzője megtörte a csendet – így látja a jövőjét a klubnál

Liverpool FC hazai pályán 4–1-re kapott ki a Bajnokok Ligája-alapszakasz ötödik fordulójában, Arne Slot vezetőedző pedig érthető csalódottsággal értékelt a mérkőzés után – írja a Nemzeti Sport Online.

A holland szakvezető szerint csapata játékában akadtak biztató elemek, ám a védekezési hibák és a rosszul kezelt kulcspillanatok végül eldöntötték a találkozót.

Slot úgy fogalmazott: „Lehangoltak és csalódottak vagyunk. Az első gól, amit kaptunk, különösen bosszantó volt. Ugyanakkor tetszett a reakciónk, ahogy nulla-egy után visszajöttünk a meccsbe. Megvoltak a lehetőségeink arra, hogy kettő-egyre vezessünk. Szerintem senki sem gondolta volna, hogy egy-négy lesz a vége”.

A tréner kitért Virgil van Dijk reklamálására is, aki vitatta a tizenegyeshez vezető jelenetet: „Volt egy apró lökés, amitől elveszítette az egyensúlyát, ezért került fel a keze. Innen jött a kezezés…”

A második félidő elején kapott gól végképp megtörte a Liverpool lendületét. „A szünet után túl korán kaptuk a második gólt. Ennek ellenére továbbra is voltak helyzeteink az egyenlítésre. A végéhez közeledve aztán újabb gólt kaptunk – ezt nehéz elfogadni” – fűzte hozzá.

Slot ugyanakkor kiemelte, hogy a hozzáállásban látott pozitívumokat: „Az első félidőben nagyon tetszett az átmenetek kezelése. A játékosok reakciója olyan volt, amit Liverpool-játékosoktól elvárok. Egy-egynél nem azt éreztem, hogy bajban vagyunk, sokkal inkább azt, hogy vezetnünk kellene”.

Nyitókép: Getty Images